A HIEMT kezelés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik feszesebb izomzatot és kevesebb zsírszövetet szeretnének. De mit gondolnak azok, akik már részt vettek ezen az eljáráson? Nézzük meg, milyen tapasztalatokat osztanak meg a kezelésről!
Az első benyomások
Sokan, akik először próbálták ki a HIEMT kezelést, meglepődtek az érzéseken. Az elektromágneses hullámok izomösszehúzódásokat okoznak, amit „furcsa, de nem fájdalmas” élményként írtak le. Voltak, akik már az első alkalom után is észrevettek változást, bár ez ritkább.
- „Olyan volt, mintha intenzíven edzenék, de közben csak feküdtem. Furcsa, de nem fájdalmas.”
Mikor látható az eredmény?
A HIEMT kezelés nagy előnye, hogy sokan már néhány alkalom után látványos eredményekről számolnak be. A 4-5 alkalom után a legtöbben észrevették az izmok tónusosabbá válását és a zsír csökkenését. Sőt, néhányan már az első alkalom után is láttak változást, de ez ritkább.
- „A harmadik kezelés után láttam némi változást a hasamon, a bőr feszesebb lett, és jobb formában éreztem magam.”
Fontos megjegyezni, hogy a HIEMT eljárás híres az anyagcsere-gyorsító hatásáról is. Bár egyeseknél az eredmények lassabban jönnek, az esetek több, mint 90%-ában jelentős anyagcsere-gyorsulás várható, ami hosszú távon fenntartja az eredményeket.
Negatív tapasztalatokból pozitív eredmények
Nem mindenki volt azonnal elégedett. Néhányan azt mondták, hogy a kezelés hatásos volt, de többre számítottak. Később azonban rájöttek, hogy nem tartották be az ajánlott étrendet és vízfogyasztást. Mivel az izom fehérjéből épül, a fehérjedús diéta kulcsszerepet játszik a HIEMT kezelés sikerében. Amikor új esélyt adtak a kezelésnek, odafigyeltek ezekre, és végül elérték a kívánt eredményeket.
- „Az első kúra után is éreztem, hogy volt hatása, de többre számítottam. Később rájöttem, hogy nem figyeltem eléggé az étrendre és a vízfogyasztásra. Amikor ezt kijavítottam, a második próbálkozás során megkaptam a várt eredményeket!”
Összegzés: megéri a HIEMT kezelés?
A vélemények alapján a HIEMT kezelés rendkívül hatékony lehet, különösen akkor, ha odafigyelsz az életmódodra. Ez igaz minden kozmetikai eljárásra: a tartós és látványos eredményekhez fontos a megfelelő étrend, a rendszeres mozgás és a hidratálás.
A HIEMT kezelés anyagcsere-gyorsító hatása miatt, még ha az eredmények lassabban mutatkoznak is meg, végül jelentős javulás érhető el. A felhasználók többsége elégedett az elért változásokkal, főleg ha betartják az ajánlásokat.
Ha szeretnéd kipróbálni a HIEMT kezelést, ne feledd: a legjobb eredmények megfelelő étrenddel és hidratálással érhetők el. A HIEMT4You oldalán 10 perces próbaalkalommal ismerkedhetsz meg az eljárással, és élhetsz a nyári akciók lehetőségeivel.