fogtömés

Mi a különbség a fogtömés és a korona között?

A modern fogászati anyagok és innovatív technikák lehetővé teszik ma már, hogy egy sérült fogat esztétikailag és funkcionálisan is helyre tudjanak állítani a fogorvosok. Ha foganyagveszteség áll fenn, tehát fogszuvasodás miatt lyukas lesz a fog, vagy letörik a fogból, a kérdés az, hogy hogyan is pótoljuk azt. A fogtömés és a fogkorona is fogmegtartó kezelés, amelynek célja a sérült, szuvas fog kijavítása, és nem pedig kihúzása és pótlása.

A fogtömés hagyományos módszere során különböző anyagokat helyeznek a fogba. Egy fogtömés elkészítéséhez először is ki kell alakítani az üreget, amibe a tömés anyaga kerül, a szuvas részek eltávolításával; át kell mosni az üreget, eltávolítva a törmelékeket; ki kell szárítani; ezután következhet az üreg tömése és a tömés végső kidolgozása.

A biomimetikus fogászat lehetővé teszi, hogy olyan anyagokat használjanak a fogorvosok a tömés során, amelyek fizikai tulajdonságai közel állnak a dentin, illetve a zománc tulajdonságaihoz, így ezeket könnyebben hozzá lehet ragasztani a foghoz. Egy biomimetikus tömés elkészítésénél igyekeznek a lehető legtöbb foganyagot megmenteni, mivel az egészséges saját foganyag rendelkezik a legjobb mechanikai tulajdonsággal. Ugyanakkor nem egy, hanem két anyagot használnak, mert a fog belső részét alkotó dentin más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a fogat borító zománc. Nagyon vékony rétegekben helyezik be a tömőanyagokat, utána a rétegeket összekötik a megmaradt természetes foganyaggal. A ragasztási technika is figyelembe veszi a struktúrák közötti különbségeket, így hatékonyabban megelőzhető a másodlagos szuvasodás és a fogtörés.

A fogbetét a fogtömések csoportjába tartozik. Akkor alkalmazzák, amikor a töméshez már nincs elegendő foganyag vagy a páciens tartósabb és esztétikusabb megoldást szeretne, mint a fogtömés. Az eljárás során a fogorvos mintát vesz a sérült fogról, ami alapján a fogtechnikus elkészíti a fogbetétet, amelyet a fogorvos speciális ragasztóval rögzít a beteg szájában. Csak akkor lehet fogbetétet alkalmazni, ha a fognak vannak még ép részei az ínyen felül is. Többféle fogbetét van, az inlay, onlay és overlay. Az első a legkisebb méretű, inkább csak hiányzó darabok pótlására használják, főleg őrlőfogaknál. Az onlay a fog egész rágófelszínének pótlására alkalmas, és kerülhet gyökérkezelt fogra is. Az overlay túlmutat a fog csücskein, mintegy kupolaként kerül a fog tetejére, tehát az első kettőnél még nagyobb felületet fed le. Kiterjed gyakorlatilag a rágófelszín egészére, ezért borítóbetétnek is nevezik.

Amikor annyira elromlik egy fogunk, hogy szinte csak a gyökere maradt, felmerül a fogászati korona készítésének opciója. A koronával a letört vagy túl nagy tömést tartalmazó fog élettartama is meghosszabbítható. A korona és az overlay között az a különbség, hogy míg az overlay nem öleli körül a fognyaki részeket, addig korona igen. A fogászati korona tehát a fog teljes felületét beborítja.

A Fusion Dental sepsiszentgyörgyi fogászati klinikán a következő szolgáltatásokat kínáljuk fogkoronát vagy fogbetétet választó betegeinknek: PMMA korona, fém-kerámia korona, cirkónium-kerámia (fémmentes) korona, monolitikus cirkónium korona, EMAX préskerámia korona. Implantátumokra ugyancsak ajánlunk fém-kerámia koronát, cirkónium-kerámia (fémmentes) koronát, PMMA (fémmentes) ideiglenes koronát; ugyanakkor klinikánkon elérhető az EMAX préskerámia héj, az EMAX préskerámia inlay/onlay/overlay vagy kompozit inlay/onlay/overlay felhelyezése is.

Minden eset egyéni, és a páciens aktuális egészségi állapota, szájhigiéniája, a fogorvosi analízisek eredményei és egyéb tényezők figyelembe vételével ajánlhatja a fogorvos egyik vagy másik megoldást.

A Fusion Dental Clinic Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb fogászati klinikája, amely technikai felszereltségét tekintve kiemelkedő helyet foglal el nemcsak Kovászna megyében, hanem az egész régióban.